|
Interjú Nenussal
Az EZO.TV párkapcsolatelemzöjét, Kiss Krisztinát, azaz Nenust kérdeztük képességeiröl, családjáról, és egyéb dolgokról. Érdemes elolvasni! Telemediainfo: Mikor jöttél rá a képességeidre, és milyen alkalommal? Nenus: Már egész kiskoromban voltak, de akkor ugye ez nem volt elfogadott dolog, ezért nem vette senki komolyan. A családunkban mindenki aki idö elött ment el, autóbaleset áldozata lett. Láttam hídról lerepülö autót, s az M1-M7 találkozásánál az Unokaöcsémre igy zuhant egy másik jármü, aki ott szörnyethalt, s a nagymamámmal lett eltemetve, akit elötte egy héttel egy zebrán halálragázoltak. Akkor mondtam Anyumnak.. úgy érzem, a mama elviszi magával öt..Két évvel késöbb Apukám is autóban hagyott el minket, s a helyszín felé tartva érzékeltem az autók, mentök, tüzoltók helyzetét, melyet késöbb a felvételek igazoltak. Ezek után próbáltam meg koncentráltan odafigyelni az érzéseimre, látomásaimra, amikre megtaláltam a megfelel? eszközöket, Mestereket, hogy az eredményességem növeljék. Most is tanulok, épp Odin vett szárnyai alá. TMI: Anyukád is jós, így már nem újdonság a családban a tevékenység. A gyerekeid könnyen elfogadták ezt? Nenus: Ök nem foglalkoznak ezzel, illetve hozzászoktak. Nem problémáznak rajta, ráadásul nagyfiam Shaolin Kungfu EB és VB bajnokságokon nyert, és mint tudjuk, a buddhizmus is meditáción, koncentráción alapul. Fiatalabb, ámde magasabb fiam, 15 éves és 186 centi, ö pedig a lövészetben jeleskedik, ami ugyancsak figyelmen alapul. Jönnek a barátok, barátnöik, ök azok, akik tanácsot kérnek, kérdeznek, némelyik elhozza szüleit, illetve van egy kissrác, akinek az Édesapja váratlanul meghalt, öt meg is néztük.. Ilyenkor mindenki feszült figyelemmel ül. A magánéleti kérdések miatt meg simán rámtelefonálnak ![]() TMI: A gyerekeid örököltek töled képességeket? Nenus: Igen, mindkettö. De ök még fiatalok, s nem akarom öket semmerre befolyásolni. Majd kiforrják magukat. TMI: Szoktak kérni töled tanácsot, vagy magad nézed a távolból a sorsukat? Nenus: Volt már, hogy beleavatkoztunk, tanácsot ritkán kérnek, s ahogy mindenki, elsösorban én is Anyuka vagyok, tehát féltem öket. TMI: Egy párkapcsolatelemzönek lehetnek a párkapcsolatával gondjai? Nenus: Hajajjj!!!:-) Sokkal nagyobb hátránnyal jár a szakterületem, mint elönnyel. Bizalmatlan vagyok, nagyon távolságtartó, annak ellenére, hogy mosolygós, csacsogós nö benyomását keltem. Anyu azt szokta mondani, sokat beszélek, bárkivel, a semmiröl.. Nem hagyom magam irányítani, csak egy bizonyos pontig. Ha megbántanak, ki tudom várni a megfelelö pillanatot, akár éveket, hogy törlesszek..Nem hiszek az egyetemleges és egyetlen boldogságban, házasságpárti vagyok, de nem konzervatív, nem vallom, hogy a kapcsolatot menteni kell, ha valami müködésében a gépezet elromlik, javítgatni lehet, de az nem én vagyok, aki szerelöt játszik. Büszke vagyok, és nincs könnyü dolga velem a páromnak. TMI: Mi a kedvenc ételed? Nenus: Rakottkrumpli, kocsonya, nagyon szeretem az indiai, sri lankai ételeket, a diós gubát, igazából nem rajongok a húsokért, de mindenevö vagyok ![]() TMI: Kedvenc állatod? Milyen van neked, ha van? Nenus: Van egy édes Biewer Yorki kiskutyám, ö Tóbiás. Mindenki félt a környezetemben, hogy jajj mit kezdek vele. Ö választott engem, én pedig beleszerettem. Anyukám nagyon ellenezte, aztán mikor elutaztam Angliába pár napra, ö jelezte, hogy vigyázni fog rá, annyira elkényeztette, hogy csak kézböl volt hajlandó enni utána, és nagyon dagi lett. Nagyon szeretem a majmokat, imádom öket, és volt egy kellemetlen történetem az állatkertben. A vizilovakat néztük, mikor a nagy szemét le akartam fotózni a telefonommal, erre kiemelte a fejét a vízböl, elöttem egy óriási fej, hatalmas tátott száj, s úgy megijedtem, hogy beleejtettem a vizipaciba a telefonom..Volt belöle kalamajka. TMI: Szerinted te el tudnál vezetni egy telefonos játékot? Nenus: Sokan azt hiszik, ez könnyü. Szeretném elmondani, a TV-s szakma egyik legnehezebb feladata, ma már igen, el tudnám vezetni a müsort. TMI: Akár 10 évet is legadhatnál, olyan szép vagy. Hogy csinálod? Nenus: Köszönöm Semmit nem teszek, talán annyit, hogy nem rongálom magam. Ez genetika. Szép nö volt a mamám, a szüleim is, a családom minden tagja karakteres. Régen fotóztam, kozmetikai fotókat készitettek rólam, aztán átálltam a munka másik oldalára, szeretek szépíteni. Soha nem indultam szépségversenyen, mégis sikerült helyezést érnem el 2006-ban. Azért, hogy a hatalmas színpad tele legyen, mi, akik felkészítettük a versenyzöket, az utolsó pillanatban a szervezö által ki lettünk küldve, mint "nevezettek". Itt, mindenki meglepetésére elökelö helyen végeztem. Egy évvel késöbb egy fonyódi fotózás alkalmával a munka végeztével, miközben mostam le a sminkem, készült rólam egy pár fotó, mellyel Posza Róbert fotós Angliában megnyert egy nemzetközi pályázatot. Nem szeretem, ha egy embert a külseje alapján ítélnek meg. Abszolút nem vagyok "jósnös", inkább vadóc vagyok, extravagáns nö, nem szeretem, ha megnéznek, nem a szépségem tartom a fö erényemnek. Nem vagyok magammal elégedett, sööööt:-) Újra vissza kéne állnom edzeni, van egy ukrán edzönöm, Szvetlana, na ö aztán megdolgoztat. Vágyom újra hastáncolni, szeretek squasholni, és löni. És imádom a családom. Ezek egysége fontos a kiegyensúlyozottságomhoz.. |
| Telemedia InteracTV |
|
|
| Telekvíz |
|
|
| Nyerö percek |
|
|
| Kvízió |
|
|
| Pénzözön |
|
|
| EZO.TV |
|
|
| Cast4TV |
|
|
| Kérdezz-felelek |
| Kérdésed van? Akár az oldallal, akár a müsorokkal kapcsolatban? Írj nekünk! Írd le kérdésedet/kérésedet a kerdezz-felelek@telemediainfo.hu e-mail címre, és mi garatáltan 5 napon belül válaszolni fogunk! |
| Szavazás |
|
Szerinted beleillenek a Call-TV müsorok a VIVA programstruktúrájába? Egyértelmü! A szerelmi jósda megállja a helyét! Zenecsatornára nem illenek a telefonos müsorok. Vissza a Virítomot, a játék jobban illett a csatornához! |
| Képfeltöltés-info |
| Chatbox |
|
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj
tm-fan
Ma este 20.00-tól az Aktívban, Kondákor Zsófival lesz interjú
momo
Máté újra a Telekvízben!
tm-fan
droopy1
Szia! Szerdan délutan és pénteken délelött
tm-fan
Dórii mikor leszel a Pénzözönben?
tm-fan
Ez olyan amikor a J.R-es ment a B.K forgátsra
XD ( Bk-ban Dávid volt a neve, J.R-ben meg Bea megment?je...)
InteracTV
Kondákor Zsófi a Jóban Rosszban-ban szerepel a TV2-n! Tessenek nézni!
tm-fan
Rosszul írtam, mert ma azaz pénteken nincs JLM
tm-fan
Dórii szerdán a Pénzözönben volt
tm-fan
Paradox: Dóri nincs a JLM-ben
Hétf?n Ákos volt, Kedden Gabi volt, és szerdától-péntekig és vasárnap Ákos volt/ lesz |
| Partnereink |
| Online |
|
vendég: 2, tag: 0 ... legtöbb 41 (tag: 1, vendég: 40) - 30 máj : 11:21 Tagok: 32 Legújabb tag: odin |
















